Ez egy kurva jó könyv.* Itt olvastam először a hálózatokról és rajongójuk is lettem egyszerre. Aztán sokáig kölcsön volt adva a könyv, de most visszatért hozzám, úgyhogy elolvastam újra.
Barabási egyébként az USÁ-ban professzor, ennek megfelelően angolul írt, a könyv eredeti címe - Linked - kicsit többet elmond a tartalmáról, mint a fordítás.
Nostehát.
Már a régi görögök Euler a 18. században élt, matematikus volt és élete egy részében vak is, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy számos nagyhatású elméletet/problémát vessen fel. Hozzá kapcsolódik a gráfelmélet is: Königsberg városában volt egy folyó, rajta sziget, a sziget és/vagy a két part között pedig hét híd. A jó königsbergiek sokáig szórakoztak azzal a fejtörővel, hogy "hogyan lehet átmenni hét hídon úgy, hogy egyiken sem mész át kétszer?" Euler aztán elvette a kis játékukat: pontoknak jelölte a szárazföldeket, összekötő vonalaknak a hidakat, máris kész a hálózat, írt hozzá egy képletet, ez lett a gráfelmélet, és szépen bebizonyította, hogy nem lehet úgy átmenni. (A königsbergiek később bánatukban építettek egy nyolcadik hidat is, úgyhogy most már át lehet.)
A gráfelmélet nagy utat járt be és sokfelé fejlődött, itt vannak mindjárt a kis kedvenceink, a skálafüggetlen hálózatok.
Ne feledkezzünk meg arról az alapigazságról, miszerint a hálózatok nem egy új vallás, hanem egy matematikai modell, amivel sok mindent lehet modellezni. Elsőre ugyanis kicsit úgy tűnhet, ez megint valami olyan gyógyszer, ami "mindenre jó". És tényleg egy csomó mindent lehet hálózatokkal modellezni, amint arról már a Csermely-könyvből értesültünk.
Amíg Csermely biokémikus, ezért a könyvének nagy részét a fehérjéknek és az élő sejtnek szentelte, Barabási eredetileg fizikus, és nem mellesleg az internetet kutatja. Így aztán, bár ő is kitér a társadalmi hálózatokra, hat lépés távolság, miegymás, röviden a genetikát és a közgazdaságtant is érinti, a könyv legnagyobb része az internetről szól. Úgy is, mint drótok szövedéke, és úgy is, mint weboldalak hálózata. Mondanom sem kell ugye, hogy az internet skálafüggetlen hálózat (ez volt Barabásiék egyik első kutatási eredménye). Csomópontok, keresők, láthatatlan web. Miért viselkedik úgy a web, mint egy önálló élőlény. Miért nem. Nagyon érdekes.
Megtudhatjuk ezenkívül, hogy a skálafüggetlen hálózatoknak mik az erősségei és a gyengéi (ez azért nem mindegy, mert az élő sejt, az internet, a Föld repterei és az USA elektromos hálózata is az), valamint, hogy miben hasonlít Szent Pál apostol és a MafiaBoy nevű hírhedt hackergyerek. Valamint, hogy ugyanazzal a képlettel írható le pl. az operációs rendszerek piaca, mint a gázok Einstein-Bose kondenzációja. Mi van?
Ja, igen, és hogy a hat lépés távolságot (minden embertől el lehet jutni az ismeretségi hálózat mentén hat lépésben tetszőleges másikig) ugyan Milgram mutatta ki először híres kísérletében, de negyven évvel azelőtt Karinthy azért már írt róla egy novellát. Kár, hogy nem a Nature-ben közölte.
Igazán olvasmányos könyv, kis sztorikkal, földi halandó számára tökéletesen érthető nyelvezettel. Persze nem lehet kapni sehol.
Barabási és hálózatok a Mindettudáson
Jó kis cikk a könyvről és a hálózatokról az Agent portálon
*Egyszer arról beszélgettem Szabolccsal egy buliban, hogy miért van az, hogy az emberek nagyon ritkán olvassák el a könyveket, amiket ajánlok nekik. Pedig mindig elmondom, persze spoiler nélkül, miről szólnak és az miért érdekes. Amiket ő ajánl azokat furcsa módon rögtön elolvassák az alanyok, sőt, megveszik maguknak a saját pénzükből, ezért megkérdeztem, mi a módszere. Ez: vigyorog, bólogat, mindkét hüvelyujját felemeli és azt mondja: "Te, ez egy kurva jó könyv!!"
köszönöm.
ajánlom, szerintem hasonló(an jó)
Gleick, James Káosz : egy új tudomány születése / James Gleick ; [ford. Szegedi Péter] cop. 2004
Malcolm Gladwell-től a blink is nagyon érdekes. Hálózat nincs benne, viszont agy van.
Behalozva konyvhoz hol lehet hozzajutni?
MC: hat...sehol. elojegyezheted a bookline.hu-n es az antikvarium.hu-n, hatha egyszer lesz nekik. de amugy nem lehet kapni.
nemrég kezdtem el olvasni, eddig tetszik :)
pdf-ben van meg, ha valakit érdekel esetleg...
Kedves Wisper!
Engem érdekelne pdf.ben! Nagyon megköszönném ha elküldenéd!:) sweetdorina@citromail.hu
Jó neked hogy visszakaptad a kölcsönzés után.
Én sajnos nem kaptam vissza, úgyhogy és is szerretném pdfben ha lehet. De ha tudtok bp-i könyvesboltot ahol meg lehet venni az is remek lenne.
Király a könyv!
Kedves Wisper! Akönyv engem is érdekelne pdf-ben mivel isolde redesen felkeltette a kiváncsiságomat. :)
bocsánat, és az e-mail címem:kai_sehmet@yahoo.co.uk Köszönöm előre is!
Képzeljétek, megjelent a második, bővített kiadás a Helikon kiadónál, véletlenül láttam meg és persze rögtön megvettem. Ráadásul (nem a reklám miatt) a Bookline Múzeum körúti boltjában 20%-os kedvezménnyel adják pillanatnyilag. (Ez most egy információs hálózat, nem? :) Ismerem a könyv lelőhelyét és Isolde blogját. Ti is ismerik Isolde blogját, így mostmár a könyv lelőhelyét is. Kicsi a világ!)
Jó könyv.
jó könyv, nagyon érdekes tartalom, szar/idegesítő fordítás. nagyot ront az élvezeti értéken. mintha nem magyar anyanyelvű lenne a fordító. olvassátok el inkább angolul.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Témába vág még a hvg-könyvek sorozatban megjelent Fordulópont (Tipping Point) című könyv is, Malcolm Gladwell. Egybevág a másik két könyv eredményeivel, alapos és sok-sok példa van. A három közül talán ezt a legkönnyebb olvasni, bár - szerintem - a Barabási könyve a legjobb.